A szovjet csapatok nők elleni erőszakos cselekedeti 1944-46-ban Magyarországon
Miután a szovjet csapatok 1944. augusztus 27.-én Ojtóznál magyar földre léptek, megkezdődött az újkori történelmünkben példátlan méretű rablás és erőszakhullám Magyarországon. Ennek első sorban a nők estek áldozatul. Mindez nem tekinthető sem véletlennek, sem pedig egyes különösen frusztrált és/vagy elvetemült katona cselekedetének. Ez rendszeres tömegjelenség volt. E helyen feltétlenül meg kell említeni Ilja Grigorjevics Ehrenburg (szovjet író 1891-1967) nevét és szerepét a szovjet csapatok ideológiai felheccelésében.
Gyilkolj! Gyilkolj! Gyilkolj!
Bátor vöröskatona, gyilkolj!
Ne kíméld a gyereket az anyja hasában, és az öreget sem!
Valamennyien bűnösök!
Törd le erőszakkal a német nők rasszista büszkeségét!
Vedd őket, mint a jogos zsákmányodat!
Gyilkolj! Gyilkolj! Gyilkolj!
Bátor vöröskatona, gyilkolj!
Ez a meglehetősen direkt felhívás a civilek, és főleg nők elleni erőszakra Ilja Ehrenburg tollából származik, ezt, és ilyenhez hasonló felhívásokat röpplapok formájában milliószámra juttattak el a harcoló Vörös Hadsereg katonáinak. Ne tévesszen meg senkit, hogy a felhívás a német nők megerőszakolására hívta fel a harcosokat. A magyar honvédség a szovjetek szóhasználatában és megszállási politikájában ugyancsak fasisztákról beszélt, ami a fenti felhívást értelemszerűen kiterjesztette a magyar nőkre is. Németországban már elég nyíltan beszélnek az egykori tömeges erőszakhullámról, aminek kapcsán a kutatók milliós nagyságrendű megerőszakolásról beszélnek.
Tisztázandó, hogy a SzU területén harcoló Magyar Királyi Honvédség hogyan kezelte ezt a témát. Meg kell keresni azokat a parancsokat, melyek a polgári lakóság elleni erőszakot tiltották és ezek megsértését miképpen szankcionálta a hadbíróság. Szükséges ennek szembeállítása a szovjet hadsereg jól ismert gyakorlatával. Az erre vonatkozó dokumentumokat a HM Hadtörténeti Intézet levéltárában találhatjuk meg. (Bonhad Attila ezredes a levéltár vezetője).
Hazánkban eleddig ez a téma még nem került sem módszeres kutatásra, sem a közvélemény látókörébe. Valóban, itt egy igen érzékeny témáról kell beszélnünk. Alig találhatunk olyan nőt, aki önként feltárja legelrejtettebb titkát, hogy nemi erőszak áldozata lett ennek minden következményével.
Mivel ezek a tettek a kommunista hadsereg legaljasabb cselekedetei voltak, szükségesnek tartjuk legalább most, úgy 65 évvel a történtek után fényt vinni erre a sötét történetre.
Munkacsoportunk ennek a témának kutatásával kíván foglalkozni, tudva, hogy egyrészt síkos talajra tévedünk, másrészt nehéz lesz releváns, kiértékelhető dokumentumokat találni, melyek segítségével legalább is a tettek nagyságrendjét meg tudjuk közelíteni.